Másfél millió új magyar munkahely

A vállalat a munkahelyteremtés eszköze

Miért másfél millió?

A másfél millió, az nem pontosan annyi. Ha kell, több. De azért ennyi, mert az 1 millió
nem elég, amiről eddig szó volt,mert a közigazgatásból, állami szférából is nagy elbocsátás várható.
A másik megközelítés az, hogy a rendszerváltással ennyi munkahely szűnt meg.
ha akkor rendszerben ilyen magasabb létszámú rendszeres jövedelemhez jutó foglalkoztatott volt,
akkor ez most is lehetséges. Hiába mutatnak mást tapasztalataink, a kőkeménynek tűnő gazdasági realitások.

A munkahelyek szükségessége

A munka megélhetést, önbecsülést ad, strukturálja az időt. Értékesnek érezheti magát a
dolgozó ember. Hasznosnak tudhatja magát. Egy közösséghez tartozik. Érzi, hogy szükség van rá.
Ad, és kap. Kap és ad. Részese folyamatoknak. A hit, a bizalom és az önbizalom fontosabbak
néha még a pénznél is. Munka, tennivaló van, ezt senki sem tagadhatja. Az másik kérdés,
hogy ez a munka megfizethető-e? Van-e aki megfizesse, fizessen érte. Ez már nem biztos.

A mások javának előmozdítására szolgáló igyekezettel ellentétes az, amikor valaki
többet akar kivenni a közösből, mint amennyit betett, ez helytelen, elítélendő magatartás,
hozzáállás. Ez nem ügyeskedés, hanem a társak meglopása, bűn, ami büntetést érdemel.

Magyarország kiszolgáltatott helyzetben van. Korábban mindene megvolt, mindent exportált,
most rá van szorulva az importra. Műveletlen földek és emberek vannak. Hitelekben fuldoklik
az ország. Mindenki biztosítást akar köttetni, ingatlant eladni, meg különböző külföldi
termékeket eladni.
Egészségesen működő ország, gazdaság kellene. Ehhez az kell, hogy valódi értékeket
termeljünk, ne csak a marketing és a logisztika adja a megélhetést. Egészséges arányokra
van szükség termelésben, elosztásban, szolgáltatásokban.

Valódi értékeket kell termelnünk.

-terület, termék dimenzió

új anyagokból, új módon, új termék.

Fizikailag új termék. Gyártva, összeszerelve. Lehet ez is káros, ha olyan a funkciója.
új helyen, megfelelő időben: logisztika, szállítás, raktározás, értékesítés

-tudás, emberi dimenzió

Tudomány

új ismeretek. Kutatás, innováció, termékfejlesztés. Oktatás.
A gazdasági elméleti megalapozás szerint a világban a tudás, a szellemi termék az
ami korlátlanul növelhető. Ebből minden termékbe kell. Az új internetes technikák
megkönnyítik a világ tudományos életébe való bekapcsolódását.

Művészet

Új minőség. A művészet az amiben legnyilvánvalóbb értéknövelés. A képzőművészek
a legegyszerűbb, legközönségesebb anyagokból is képesek sokkal értékesebbet alkotni.

sport

A sport az egyéniség fejlődésének és egészségének fontos eszköze. Erősíti a kitartást,
koncentrációt, erőnlétet, közösségi szellemet. Ép testben ép lélek.

egészség

Nem egyszerűen betegségmentes állapot, inkább egyfajta harmónia, dinamikus egyensúly,
áramlás, fejlődés. A szellemi tartalmak fejlődéséhez szükséges az egészségügy jó
működése is.szellemi köztulajdon

spiritualitás

jelenleg figyelembe nem vett, de nem elhanyagolható, közösségteremtő érték

Hasznos tevékenységek formái

Fizetségért alkalmazottként, vagy egyéb megbízás, munkaszerződés alapján.
Jelenleg a fizetett tevékenységek között sok haszontalan, és néha még káros is van.
Mintha egyeseket azért fizetnének, hogy ne dolgozzanak.

Nem pénzben és nem közvetlenül ellentételezett tevékenység
A jelenlegi helyzetből való kilábaláshoz szükség van az önkéntes munkára, mint új
képességek munkaterületek megszerzésének és gyakorlásának lehetőségére, valamint
a közösség által végzett kaláka munkára. A jelenlegi jogszabályok szerint kaláka
munka után is járulékfizetési kötelezettség keletkezik.

A fizetés nélküli önkéntes munka végzését hátrálható gondolatok.
Miért csináljam én, amikor
az másnak a dolga
más pénzt kap érte
nem kért meg rá senki
nem vagyok illetékes a dologban
más biztosan jobban tudná csinálni
hülyének néznének, ha csinálnám
más se szokta csinálni
nem érdemes, úgyis tönkreteszik, nem becsülik

Nem ellentételezhető közhasznú tevékenység

Az önkéntes munkán kívül fontos, de jelenleg nem kellően elismert az a spirituális
tevékenység, amelyet a közösségi célok előmozdítása érdekében, és mások javára
gyakorolnak a hívők imádkozva többek között a közösségek és az ország vezetőiért,
és még ellenségeikért is.

A munkaerőpiacon a legkisebb mozgástérrel, lehetőséggel rendelkezők
Idősek, mozgássérültek, fogyatékosok által végezhető szolgálatok, tevékenységek:
imádkozás, közösség összetartás, mások java, egészsége, jóléte iránt, mosoly, nevetés
figyelés, tanácsadás, tanítás, mesélés, hagyomány, kultúra továbbadás
minőség-ellenőrzés, vásárlási döntéssel,
igények, kérések, kérdések továbbítása
problémák jelzése, javaslatok, ötletek

Találkozások inspirálják az új értékeket

Az új érték létrehozásának legfőbb bázisa a kutatás, a tudás gyarapítása.
Mindenkinek alkalmat kell teremteni a kutatásra, alkotásra, önképzésre.
Lehetőséget kell teremteni az emberek közötti minél több találkozásra
a különböző közösségekhez tartozásra, és abban való tevékenységre.
Ennek eszköze a megfelelő munkarend és megfelelő közösségi terek és alkalmak léte.
ehhez jó segítséget adhatnak a vidéki, kistelepülési iskolák is, mint kutatási bázisok
az egyes iskolák oktatásába civil vállalkozások is segítenek, gyakorlati képzés
műhelygyakorlat. Erdei iskola szerű feltételrendszer biztosítható ilyen módon.
A fővárosi, városi és falusi iskolák tanulócsoportjainak rendszeres cseréje
2- 4 hetes turnusokban az ország különböző részeibe, előnyökkel járhat.
teljes családok ideiglenes átköltözési lehetőségének biztosítása.
modul rendszerű oktatás.
munkára, öntevékenységre, együttműködésre nevelés
cserkészmódszereknek nagyobb tér a nevelésben.

Munkarend 4-2-2-1

Az előzetesen vázolt célok eléréséhez kívánatos munkarend

Fizetett főtevékenység 4 óra

gyártósori termelés, boltban eladó, környezetfenntartás
ápolás, ügyelet, szolgáltatás, javítás, karbantartás
bizonyos szint felett pénzkereső tevékenység akár a korábbi
hobby, kutatás, művészet, sport

Önkéntes munka 2 óra

új kompetenciák tanulása önkéntes munkán belül

hobby: kutatás/művészet/sport 2 óra

fizetés hobbyért -kezdőként, bizonyos szint felett tanítva már pénzkereset

személyiségépítés/ spiritualitás 1 óra

spirituális, tervezés, számbavétel, szervezés, adminisztráció

Napi, heti, havi, éves ritmus

A különböző tevékenységcsoportok rugalmasan összevonhatóak, csoportosíthatóak.
Pl. pihenésként, kikapcsolódásként más tevékenység is végezhető, ami esetleg
felkészülésként begyakorolható önkéntesként.

Tevékenységi arányok a különböző életkorokban változnak
A legfiatalabbak és legidősebbek kiszolgáltatottak, segítségre szorulók.
a mellettük levő korosztályok önellátók
az önellátók korosztálya melletti korosztályok segítők tanulás, illetve nyugdíj mellett
A segítők korosztályában a hangsúly eltolódások az életkor függvényében:
tanul, segít. Korrepetálás, házi munka, ház körüli munka, idősgondozás
dolgozik, gyereket nevel, saját gyerek mellett másikakat is esetleg
dolgozik, szülőt gondoz, esetleg másokat is segít, unokákkal foglalkozik

Közmunka, önkéntes munka

Bizonyos tevékenységekben a közösség minden tagjának kaláka jelleggel
személyes részvételi kötelezettsége van. Helyi adó napi 2 óra kötelezettség,
ami önkéntes munka is lehet más aspektusból
élelmiszer termelés: nők/férfiak
házépítés: férfiak
ruha készítés: nők
őrzés, védelem: férfiak
Aki személyesen nem tud ebben részt venni, adósságát nem közvetlenül pénzben fizeti meg,
hanem közvetetten annak a személynek fizet egyéni alkut követőn, aki helyette dolgozott.
Az elvégzett közmunka ideje 2 tanúval igazolható. Esetleg helyi pénzzel fizethető meg.
A helyi kezdeményezések helyi adóból, helyi pénzzel finanszírozhatóak.

A forma : egy vállalatrendszer

A vállalatrendszer egyrészt kiterjedtségével a korábbi állami szektorra hasonlítana,
másrészt annyira egységes és összefonódott lenne, mint egy családi vállalat,
házon belüli szolgáltatásokkal, belső elszámolási rendszerrel.
Egységes informatikai háttér, adminisztrációs, könyvelési, munka- s tűzvédelmi támogatás,
jogszabályok, szabványok, szabadalmak adatbázisainak használati lehetősége jellemző rá.
A szükséges tudás a szükséges helyre áramlik.

Akik a terepi, fizikai munkát végzik, a specialisták, kutatók eredményit is használni
tudják, a terepi tapasztalat a tudományos adatbázist gyarapítja.

A holdingba szervezett vállalatrendszer egyrészt egy Zrt-be tartozó, profilonként
1-1 több telephelyes, franchise rendszerben működő kft formájában működik. A rendszeren
belül bank, biztosító, oktatási, egészségügyi, kulturális, rendvédelmi, ipari, mezőgazdasági,
kereskedelmi stb. szervezetek találhatók és szakszervezet is.
Házon belüli képzés, munkaerő kölcsönzés, foglalkoztatás, felvásárlási, értékesítési lánc.
Közös tulajdonú a holding. A holding van akinek csak szolgáltat, van aki törzsvásárló,
van akinek munkaadója, van aki tag benne különböző mértékű tulajdonrésszel. Mindez speciális,
rugalmas, blokkszerű élethosszig tartó képzési és foglalkoztatási rendszerrel.
A monopolhelyzet elkerülése miatt több holding is célszerű lehet az egyéb jelenlegi cégforma
mellett. Az 50% piaci részesedést elérő holdingnak 2 felé kellene válnia.

Hogyan teremtsünk önszerveződő munkahelyet magunknak?

Ez lényegében szervezett önfoglalkoztatás. Új, alulról szerveződő modell.
Nem az integrátor határozza meg a részeket, hanem az alrendszerek szerveződnek
önállóan, párhuzamosan, versengve, együttműködve.
Pl. kínai motorkerékpár gyártó üzemek hálózata… Wikinómia

A vállalatrendszer kialakítása

1. Először egy alapítvány kell, amely a közös tulajdon Liska féle licitrendszerrel
való űködtetési módját kutatja, adaptálja, installálja konkrét vállalkozásokba.
2. Szövetkezet létrehozása, amellyel a kellő nagyság elérhető, hogy bank, biztosító
is alakítható legyen.
3. Inkubátor Kft. az első vállakozás, melyből kiszakadnak a működőképes kft. részek
országos működésel, több telephellyel
- könyvelés, pénzügyi tevékenység
- Logisztika
- IT, infokommunikációs szolgáltatások, HW, SW bérlet, adatbázisszolgáltatás
- Oktatás, képzés,
- Szociális, egészségügyi szolgáltatás, wellness
- Mezőgazdasági termeltetés, felvásárlás, feldolgozás, értékesítés
- Ipari termeltetés, összeszerelés, kiszállítás, üzembe helyezés, karbantartás,
hulladék begyűjtés, ártalmatlanítás
- Energia termelés, elosztás, értékesítés
4. Szakszervezet az egyéb vállalkozásokban dolgozók segítésére
5. kht települési önkormányzati feladatok ellátására
6. kht tudomány igazgatási feladatok ellátására
egyesületek szakmák, hobbyk, tevékenységek, érdeklődések, kulturális csoportok szerint

Tőke gyűjtése

A kormin holding a Szent Korona tulajdonát akarja megteremteni, visszavásárolni

- Egyéni, vállalkozási pénzbeli befizetések
- ingatlan felajánlás, pl. ha túl nagy a teher rejta, el akarnák árverezni,
lakóit kiköltöztetni. ebben az esetben a banki tulajdonrész kivásárlásával
a rendszernek megfelelő működési rendbe vétel.
- vállalkozás felajánlása, pl. ha csődhelyzetben van, az adósság kivásárlásával
általában befektetések fejében saját tulajdonba és működési módba vétel,
átszervezés, rendszerbe integrálás.
- Jól működő vállalatok, ingatlanok rendszerbe vitele a tulajdonos rendszeren
belüli tulajdonrésze marad, a kezelési jog a rendszer működéséből adódóan
szabályozottan máshoz kerülhet. A rendszerből a tulajdon pénzben és általában
részletekben vihető ki, a működtető amortizációs stratégiája szerint. Hacsak nem
talál valakit a tulajdonrésszel rendelkező aki megvenné a részét a vállalkozásban,
ami a részesedések másodlagos piaca, ami nem biztos, hogy kialakul.
- Önkormányzatok képviselőinek szavazatával vihetnek tulajdont a rendszerbe.
Pl. az így bevitt földtulajdon az előzőekben említett módon a rendszerben,
helyi, működtető általi kezelésben marad, a résztulajdonosok hasznára.
Ily módon megakadályozható a magyar föld idegen kézbe kerülése. Külföldiek
szerezhetnek benne résztulajdont, de csak akkor, ha hatékonyabban tudják
működtetni a helyieknél.
- Állami tulajdon is kerülhet a rendszerbe, ha a képviselők úgy szavaznak.

Befektetési politika

A befektetési politika a befektetési ágak aránya, amit az alapítvány határoz meg.
A keletkező bevételek egyrészt ingatlanba
másrészt szabadalmakba kerül befektetésre
egy része a tulajdonosok részére történő kifizetés.
A befektetések automatikusan történnek. A közpénz előnyt élvez, az átlagos
közpénzhányad alatti tulajdonrészekbe kerülnek befektetésre az átlag mértékéig.
Ez a tulajdonosok részére történő pénz juttatást jelent. A másik irányban is
működik a dolog, a túl nagy közpénzhányadú tulajdonok működtetőinek az átlag
eléréséig ki kell vásárolni pénz fizetéssel a köztulajdonost. Ez akkor fordul elő,
ha a tulajdon értéke licittel csökkentésre kerül, és tőkét is kell törleszteni.

A közös tulajdon működtetési mechanizmusa

A köztulajdon hatékony, eredményes, jó működtetését Liska Tibor licitálásos
vállalkozási működési rendszere biztosíthatja. A tulajdonnal kapcsolatos jogok
elválasztásra kerülnek: Kezelő/működtető, fizikai haszonélvező, gazdasági
haszonélvező részekre. A működtetési jog a leghatékonyabb működtetőt illeti,
aki fizet a többi tulajdonos felé, tulajdoni részarányuk szerint. Nem választott,
nem kinevezett és nem határozott idejű. A működtetési jog addig illeti meg, amíg
a leghatékonyabb működtetést garantálja, biztosítja, bizonyítja. A legmagasabb
licitet adó akkor kapja meg a működtetés jogát, ha a jelenlegi üzemeltető,
akinek választási lehetősége van, úgy dönt, hogy átadja a működtetést a
legmagasabb licitet adónak. A licit a licitálóé. Tehát aki magasabbra emelte
a tulajdon értékét, a különbözet tulajdonjogát megszerezte, függetlenül attól,
hogy ki lesz a működtető. A működtető köteles a megemelt érték után teljesíteni a befizetéseit.
A működtetőnek van lehetősége a tulajdon értékének csökkentésére, hogy a
tulajdon értékét a valósághoz közelítse, annak romlása esetén, hogy a
rendszeres fizetési kötelezettségeit csökkentse. Viszont ebben az esetben
a tőkecsökkenést ki kell fizetnie a tulajdonosoknak.
A köztulajdon hányadot azonos szinten kell tartania, egyébként a legrégibb tulajdonoson
kell kezdeni a kifizetést.

A vállalkozásindítás

Az új vállalkozásokhoz személyes részvétel szükséges.
A vállalkozónak rendelkeznie kell a kamara által igazolt fedezettel.
A vállalkozást területi önkormányzatnál kell regisztráltatni. Az önkormányzat adja
a koncesziót működtetésbe. Ügyel arra, hogy az adott területen az indokoltnál
több vállalkozás ne indulhasson. Az előre meghatározott számú koncessziót licit
útján lehet elnyerni.